Termékek Menü
0
Ön itt jár: > >

Rólunk

Hogyan született meg a Lilibel babaöböl?

Már tervezgettük első kisbabánk születését a férjemmel, mikor egy alkalommal látogatóba mentünk egy kedves baráti házaspárhoz, akiknek nemrégiben született meg az első babájuk. Mikor először láthattuk, éppen aludt, méghozzá egy babaöbölben. Akkor még nem tudtam, hogy mi az. Kérdeztem is, hogy mi ennek a furcsa ágyikónak a neve és hogy hol vették. Kiderült, hogy ők is csak kölcsön kapták, de nagyon örülnek a lehetőségnek, mert sokat segít az éjszakák folyamán. El is döntöttem, hogy ha kisbabánk lesz én is mindenképp beszerzek egy ilyet, mert olyan jó érzés volt nézni, ahogy a picike kislány békésen szunyókált szorosan az anyukája fekhelye mellett.

Így aztán mikor várandós lettem és már esedékessé vált a szükséges holmik beszerzése, megkezdtem a kutatást, hogy hol vásárolhatnék babaöbölt. Hiába keresgéltem azonban az interneten, sehol sem sikerült ráakadnom egy babaöbölre se. Mindössze 4 funkciós bölcsőket találtam, amelyeknek egyik funkciója volt a babaöböl, de ezeket elég magas áron lehetett csak megvenni, én pedig - mivel bölcsőre nem volt szükségem - nem szerettem volna feleslegesen pénzt kiadni.

Időközben a férjem is beszállt a keresgélésbe, lévén hogy ő sokkal jobban ismeri az internet rejtelmeit, de így sem jártunk sikerrel. Mivel már igencsak közeledett a szülés időpontja, a férjem felajánlotta, hogy ő majd készít nekem egy babaöbölt. Nagyon jól esett a kedvessége, mert amúgy nem az a barkácsolós típus. Míg én a kórházban voltam újszülött kislányunkkal, Lilivel, ő addig munka után esténként lelkesen dolgozott a babaöböl megalkotásán. Sok munkával, és kicsit fapados megoldásokkal, de végül sikerült is elkészülnie vele megérkezésünk napjára.

Nagyon örültem neki, mert nem csak kedves, de nagyon hasznos ajándéknak is bizonyult, mert hát Lili ugyan csak egy-egy szopizás erejéig, de igen gyakran kelt éjszaka. Ráadásul a cumira is rákapott, ami pedig az első időkben igen gyakran kipotyogott a szájából, így nem egyszer kellett neki visszaadni az éjszaka folyamán. Nagyon szerettem, hogy ott volt szorosan mellettem, bármikor megsimogathattam, egész este hallhattam a szuszogását, mégis mindketten kényelmesen aludhattunk a saját ágyunkban.

Lili már 1,5 éves nagylány, mikor még mindig rendszeresen felmerült bennem, hogy milyen jó lenne másokkal is megosztani, hogy van lehetőség így is altatni a kisbabákat. Sokáig csak lelkesen meséltem a többi anyukának, hogy milyen jó is ez a babaöblös megoldás, de hát egyrészt nem nagyon tudták elképzelni, hogy mi is ez, másrészt meg ugye nem tudtam mit mondani, hol vehetnék meg. Mígnem nemrégiben megszületett a gondolat, hogy mi lenne ha én teremteném meg ennek lehetőségét. Így végül a férjem és egy kedves gyermekbútorok gyártásával foglalkozó ismerősünk segítségével megszületett a Lilibel babaöböl.

Ajánlom nagy szeretettel minden leendő és újdonsült anyukának, bízva abban, hogy Nekik is olyan nagy könnyebbséget és örömet fog jelenteni, mint annak idején nekem.


Mészáros Fanni
alapító

 

Büszkék vagyunk: 2016-tól már bababarát kórházakban is megtalálható a Lilibel Babaöböl kórházi kivitele:

Tovább a kórházak listájához >>


Köszönjük a támogatásotokat!

Büszkék vagyunk arra, hogy indulásunk második évében az ÉV ANYAVÁLLALATA 2013 versenyen  2. helyezést értünk el a közönségszavazatok alapján.

Köszönjük minden vásárlónknak, rajongónknak a sok-sok pozitív visszajelzést, elismerést és támogatást! :)

Bizalmatok nekünk is erőt és lelkesedést ad a mindennapjainkhoz! :)